Vállalja a felelősséget a miháldi tettes
Polgármesterjelölt-pofozás a nyílt utcán
Megpofozták a nyílt utcán a Zala megyei Miháld település egyik polgármesterjelöltjét - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
2011.03.02 09:12MTIHerman Sándor (független polgármesterjelölt) a lapnak elmondta, hogy kedden a község egyik lakója az utcán vonta kérdőre, hogy milyen alapon jelölteti magát polgármesternek. Rövid szóváltás után akkora pofont kapott, hogy a szemüvege lerepült a fejéről.
A polgármesterjelöltet inzultáló férfi azzal indokolta a tettét, hogy kijött a béketűrésből. A napilapnak azt mondta, hogy nem büszke arra, hogy pofon ütött egy 60 éves embert, de a tettéért vállalja a felelősséget.
Herman Sándor feljelentést tett a rendőrségen, az ügyben könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A március 27-re kitűzött időközi választáson két független jelölt indul a polgármesteri posztért. Mándó Tibor, a 960 lakosú település (független) polgármestere tavaly decemberben azért mondott le posztjáról, mert állítása szerint elege lett a veszekedésekkel, viszályokkal terhelt helyi közéletből - olvasható a napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


