Elmaradt intellektuálisan és lelkileg
Letöltendő börtönbüntetés az ötévessel fajtalankodó fiatalnak
Három év nyolc hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre ítélte szerdai elsőfokú határozatában a pécsi bíróság azt a fiatal fiút, aki több alkalommal fajtalankodott egy ötéves szomszéd kisfiúval.
2011.01.12 13:34MTIA vádlott, gyámja és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért, így a döntés még nem jogerős. 2009 novemberében helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság az akkor tizenöt éves fiatalt, aki tavalyelőtt augusztustól több alkalommal megerőszakolta az ötéves szomszéd kisfiút.
A sértett nem beszélt nyíltan a történtekről, csak testbeszéden keresztül írta le nevelőanyjának, hogy milyen trauma érte. A bíróságon elhangzott: a vádlott szüleivel nem tartja a kapcsolatot, miután ők külföldön tartózkodnak.
Egyik idősebb testvére neveli testvéreivel együtt.
Az ügyvéd nem vitatta a cselekmény elkövetését. Enyhítő körülményként említette viszont, hogy a vádlott elismerte tettét, és hogy két-három évvel elmaradt társaihoz képest intellektuálisan és lelkileg is.
A bíróság a vádlottat folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek. A fiú a másodfokú tárgyalásig előzetes letartóztatásban marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


