Felelősségre vonják a Mal Zrt.-t
Iszapömlés: kezdődnek a kártérítési perek
A Mal Zrt. elleni kártérítési perek közül ma négy kezdődik meg a Fővárosi Bíróságon (FB), azokban hat kolontári, illetve devecseri lakos összesen mintegy 150 millió forintot követel a cégtől.
2011.01.04 07:05MTIA felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket követelnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-től, mert a tavaly október 4-én történt gátszakadás során vörösiszap borította el és tette használhatatlanná, értéktelenné ingatlanjaikat, otthonaikat, földjeiket.
Keresetének benyújtásakor volt, akit még kórházban ápoltak, s olyan is, aki ismerősöknél lakott. Az egyik felperesnek kilenc, egy másiknak öt gyermeke van, a négy közül két perben ideiglenes intézkedésként még a jogerős ítélet előtt kérik 6-6 millió forint megfizetésére kötelezni az alperes Mal Zrt-t.

Az iszapkatasztrófa miatt indított első kártérítési perben november 30-án tartott tárgyalást az FB. Abban az ügyben 20 millió forintot követel a devecseri felperes, akinek már jóval az első tárgyalás előtt, október 20-án ideiglenes intézkedésként 10 milliót megítélt az elsőfokú bíróság, ám a Mal fellebbezett a döntés ellen.
A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.
A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek. Devecserben több mint 200 ház vált lakhatatlanná, Kolontáron 34 épület lebontásáról döntöttek.
Kapcsolódó írások:
- Autókat húztak ki a vörösiszapból
- Pintér júniusra tenne rendet a vörösiszap-katasztrófa körül
- Nem a jegyző dolga a vörösiszap-tározók ellenőrzése
- Energianövények menthetik meg a vörösiszapos területeket
- Félmilliárdot költöttek vízügyi védekezésre a vörösiszap "fölött"
- Pintér Sándor és a vörösiszap: "a kormány megtérít mindent"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06