Döntött a Fővárosi Ítélőtábla
Nem a jegyző dolga a vörösiszap-tározók ellenőrzése
"A vörösiszap-lerakással ártalmatlanítható a hulladék", a hulladéklerakó létesítéséhez pedig egységes környezethasználati engedélyre van szükség, mondta ki a közelmúltban hozott jogerős végzésében a Fővárosi Ítélőtábla.
2010.12.28 07:37NépszabadságErről írt a Népszabadság.
A lap keddi számában ismerteti a Fővárosi Ítélőtábla birtokukba került végzését, amellyel a bíróság véget vetett a Magyar Alumínium Zrt. vörösiszap-tározójánál bekövetkezett gátszakadás után keletkezett hatásköri vitának a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, illetve a devecseri jegyző között. A bíróság ugyan nem vitatta, hogy a szabályozás nem egyértelmű, ám kimondta: a vörösiszap-tározók a hatályos rendelkezések szerint bizonyosan a hulladékgazdálkodásról szóló törvény hatálya alá tartoznak. Ilyen építmény pedig „csak a külön jogszabályokban meghatározott feltételekkel és a környezetvédelmi hatóság engedélyével létesíthető".
Az egyik feltétel az egységes környezethasználati engedély kiadásához szükséges eljárás lefolytatása, amely az ítélőtábla szerint kifejezetten a környezetvédelmi felügyelőség hatáskörébe tartozik.
A végzésből kitűnik, hogy az általános építésügyi hatósági jogköröket gyakorló jegyzőnek az ilyen létesítményekkel kapcsolatban nincs semmilyen feladata - írta a lap.
A cikkben felidézik, hogy a felügyelőség a katasztrófa után a jegyzőt szólította fel a hatósági eljárás lefolytatására, aki azonban hatáskörének hiányára hivatkozva megtagadta az intézkedést.

Ugyancsak idézik Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt, aki a katasztrófát követően kijelentette: elfogadhatatlan, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó építményekre most a jegyző adhatja ki az építési engedélyt, miközben a környezetvédelmi hatóság nem ellenőrizheti például a vörösiszap-tározó gátját.
Illés akkor közölte: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a nagyobb ipari létesítményekkel kapcsolatos, továbbá a veszélyes anyagok gyártására, tárolására vonatkozó elsőfokú építésügyi hatósági jogköröket vegyék el a jegyzőktől, és azokat adják át a katasztrófavédelemnek vagy a környezetvédelmi felügyelőségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


