Kettejüket meg is késelte
Terrorizálta családját a kovácsvágási férfi!
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a kovácsvágási férfit, aki terror alatt tartotta családját, kettőjüket késsel megsebesítette - tájékoztatta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
2010.11.29 18:37MTIDobi Tamás közölte: életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 33 éves férfival szemben.
Az elkövető még pénteken, a kora délutáni órákban kovácsvágási otthonukban arra akarta kényszeríteni 34 éves élettársát, hogy valakitől kérjen kölcsön, és a pénzből alkoholt vásároljon neki. A nő erre nem volt hajlandó, ezért a férfi késsel megfenyegette.
A dulakodás közben a kést rántó családfő megsebesítette az otthon lévő nagyobbik lányt és az élettársát is. Ezután a gyanúsított bezárta családját a lakásba, majd az időközben hazaérkező 13 éves fiát is bántotta, mivel a fiú kérdőre vonta tettéért - ismertette a részleteket Dobi Tamás.
A helyszínre kiérkező rendőrök megfékezték a férfit, aki még a szolgálati járműben is folyamatosan, életveszélyesen fenyegette családtagjait. A bűnügyi őrizetbe vett 33 éves elkövetőt a rendőrség előterjesztése alapján a bíróság hétfőn helyezte előzetes letartóztatásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


