Az élettárs ölt
Megkéseltek és megfojtottak egy nőt Tatabányán!
Megkéseltek és megfojtottak szerda délután egy fiatal nőt Tatabányán, a gyilkosság feltételezett tettesét a bejelentés után három órával elfogták - mondta a Komárom-Esztergom megyei rendőr-főkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2010.04.08 12:01MTIAz elkövető a nő élettársa volt. Részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy az asszonyt kapcsolatuk megromlása miatt ölte meg - közölte Gorgosilits Fábián.
A 29 éves áldozat korábban "se veled, se nélküled" kapcsolatban élt a 46 éves elkövetővel. A nő tavaly decemberben feljelentette az élettársát, mert őt és nyolcéves gyermekét olyan súlyosan bántalmazta, hogy csonttöréseket szenvedett, ezért a nyomozók gyanúja a férfira terelődött – mondta a főkapitány. A férfire végül a rendőrség épülete előtt találták rá, majd őrizetbe vették.
Beismerő vallomásában elmondta, hogy szerdán munkahelye közelében békülési szándékkal kereste meg a nőt, sonkát vitt az élettársának, s az élelem felszeleteléséhez egy kést is a szatyorba rakott. Találkozásuk azonban dulakodásba torkollott, a férfi a késsel többször megszúrta a nőt, s hogy elhallgattassa, fojtogatta, majd földön fekvő áldozatát magára hagyta.
A szatyrot és a kést a közelben eldobta, átöltözött, s őrizetbe vételéig a városban bolyongott. A főkapitány elmondta, hogy a holttestet kutyasétáltatók találták meg, a nő azonosításában a nála lévő mobiltelefon segített.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


