Már kilencen vannak
Vezérigazgatót vettek őrizetbe az egyetemi vesztegetés ügyében
Őrizetbe vette a rendőrség a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési (DDRF) Zrt. vezérigazgatóját, a pécsi egyetemi vesztegetési üggyel kapcsolatban - értesült a HavariaPress.
2010.07.08 11:53HavariaPressSzerdán délután rendőrök állították elő a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatóját Pécsett, úgy tudni, hogy a cégvezetőnél házkutatást is tartottak. A rendőrség nem közölt részleteket az előállításról, sajtóhírek szerint azonban a mostani akció a pécsi egyetemen indult, közbeszerzési visszaélésekkel kapcsolatos nyomozással van kapcsolatban.
Az egyetemen a tavalyi és tavalyelőtti informatikai beszerzések körülményeit vizsgálják a nyomozók, vesztegetés gyanújával, az ügyben kilenc ember van előzetes letartóztatásban.
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. többek között pénzügyi, üzletviteli és pályázati tanácsadással foglalkozik, de pénzügyi befektetőként is tevékenykedik, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a cégvezetőt pontosan mivel gyanúsítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


