Lesznek még többen is?
13 egyetemi dolgozót gyanúsítanak a pécsi vesztegetési ügyben
Információk szerint már tizenhárom egyetemi dolgozót gyanúsított meg a hatóság a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggésben indult vesztegetési ügyben.
2010.06.22 07:18Magyar NemzetA Magyar Nemzet keddi számában emlékeztet, hogy már összesen húsz személyt gyanúsítottak meg, közülük tízen előzetes letartóztatásban vannak, tízen szabadlábon védekeznek a gyanú szerint bűnszövetségben elkövetett vesztegetési ügyben.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője úgy fogalmazott "a húsz gyanúsított zömében egyetemi alkalmazott".
A lapnak Bódis József, a PTE július elsején hivatalba lépő új rektora elmondta: a jövőben erősebb kontrollt szeretnének az egyetem gazdasági, beszerzési területe felett, vélhetően ezt a jogkört egy testület kapja majd meg, s ennek érdekében módosítaniuk kell a belső szabályzatot, aminek a kidolgozása folyamatban van.
Korábban Gábriel Róbert leköszönő rektor az egyetem szenátusi ülésén elmondta: ő már ez első őrizetbe vételek előtt levélben jelezte, hogy az egyetem működési modellje elhibázott, mert a rektornak nem volt beleszólása a gazdasági főigazgató által vitt ügyekbe.
Kapcsolódó írások:
- Húsz gyanúsítottja van a pécsi egyetemi botránynak
- Ízelítő a Pécs2010 EKF program július-augusztusi fesztiválkínálatából
- Egyetemi trükkök a prémiumért Pécsett
- Pécsi egyetemi vesztegetés - Újabb két embert vettek őrizetbe
- Előzetes letartóztatásban a pécsi egyetemi vesztegetési ügy gyanúsítottjai
- Vesztegetés? Őrizetben a Pécsi Tudományegyetem több munkatársa
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


