A búzatáblán keresztül menekült
Hasba szúrta magát a benzinkút kirablója Pálinál
Mire elfogták, hasba szúrta magát péntek délelőtt az a beledi férfi, aki nem sokkal korábban kirabolta a Győr-Moson-Sopron megyei település benzinkútját - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2010.07.02 12:48MTIA 23 éves férfi péntek reggel háromnegyed nyolckor ment be – arcát sísapkával takarva – a töltőállomásra, ahol előbb a bevételt, majd a kutas kocsijának a kulcsát szerezte meg egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve, ezt követően a zsákmányolt autóval elmenekült – mondta Kocsis Tünde alezredes, szóvivő.
A kutas értesítette a rendőröket, akik váratlan segítséget kaptak egy a kúthoz épp a rablás után betérő férfitól, aki a támadó nyomába eredt és telefonon folyamatosan tájékoztatást adott arról, hogy a tettes merre tart. A rabló Csorna külterületén, egy mellékúton hagyta a kocsit, majd egy búzatáblán keresztül menekült.
A közeli Pálinál, egy tisztáson találták meg, a hasában a támadásnál használt késsel – tájékoztatott a szóvivő.
Közlése szerint a sérültet – akinél megtalálták a mintegy százezer forintos zsákmányt - a győri kórházba szállították, az elsődleges orvosi szakvélemény szerint állapota nem életveszélyes.
A férfi ellen a kapuvári kapitányság indított nyomozást felfegyverkezve elkövetett rablás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


