Filmbe illő jelenetek a fővárosban
Autós üldözés a fővárosban - Meglett az autó és feltételezhetően az elkövető is
Autós üldözés volt szombaton reggel a fővárosban: a rendőrök egy lopott autó nyomába eredtek, ám a tolvaj lerázta őket, nem sokkal később azonban meglett a jármű, és a feltételezhető elkövető is - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010.05.22 17:34MTIPap Judit elmondta: szombaton nem sokkal hajnali 5 óra előtt egy férfi észrevette, hogy éppen lopják az autóját a II. kerületben, a Pusztaszeri úton. Azonnal hívta a rendőrséget, majd egy másik autóba vágta magát, és követni kezdte ellopott autóját az Árpád hídon át az M3-as autópálya felé. A rendőrök szirénázva száguldottak utánuk, majd az M3-as autópálya kivezető szakaszán fel akarták tartóztatni a tolvajt.
Rendőrautóval elállták az útját, a férfi azonban a járművel hirtelen a város felé vette az irányt, és végül sikerült leráznia a rendőröket. Az ellopott kocsit nem sokkal később a XIV. kerületben, az Amerikai úton találták meg a rendőrök, nyitott ajtóval és járó motorral.
Az elkövetőről kapott személyleírás alapján egy közeli villamosmegállóban igazoltattak egy férfit, aki zihált és össze-vissza beszélt. Előállították a rendőrségre, mivel feltehetően ő próbálta meg eltulajdonítani az autót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


