Rendőrségi autós üldözés bemutatója Budakeszin
Ezentúl nem elég a gyors autó
Az elmúlt évek során a rendvédelmi szervek egyre gyakoribban kényszerülnek autós üldözéssel megállítani a bűncselekmények, szabálysértések elkövetőit. Ez rendkívül módon veszélyezteti mind az üldözöttet, mind az üldözőt, mind pedig a közlekedésben részt vevő többi állampolgárt.
2008.05.26 08:30ma.huAhogy a híradásokból is kiderül, egyre több ilyen esemény végződik ma Magyarországon balesettel. Az autós üldözések száma heti 5-10 alkalomra tehető.
Az Egyesült Államokban gyártott és használatos, Nyugat-Európában is rendszeresített eszközök révén az üldözött jármű rövid úton, biztonságosan megállítható. A felszerelés segítségével a bemutatón látni lehet majd egy nagy sebességgel menekülő autó rendőrségi elfogását, valamint egy ellenőrzésre megállított jármű elmenekülésének meghiúsítását.
Az eszköz Magyarországon még nem használatos, jövőbeli alkalmazásuk érdekében a rendőrség és a pénzügyőrség vezetői most ismerkednek vele. A bemutatóra május 28-án kerül sor a Budakeszi ALDI áruház mögötti területen.
Kapcsolódó írások:
- Mától bekeményít a rendőrség - Bírságok harminctól 300 ezer forintig
- Május 1-jétől "élesben" alkalmazza a rendőrség az objektív felelősség elvét
- Ittas vezetőt fogtak a rendőrségen
- Halálra gázolt egy nőt, majd elhajtott - a rendőrség őrizetbe vette a cserbenhagyót
- Folytatja a rendőrség ellenőrzési akciósorozatát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


