24 éves, többszörösen büntetett
Előzetesben az autókat rongáló nyíregyházi drukker
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a hazai szurkolót, aki egy héttel ezelőtt, a Nyíregyháza-Debrecen NB I-es labdarúgó mérkőzést követően autókat rongált meg a nyírségi nagyvárosban - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője hétfőn az MTI-t.
2010.04.26 12:37MTIA 24 éves, többszörösen büntetett előéletű Zs. Gergő április 20-án este, a mérkőzés után erősen ittas állapotban több gépkocsit megrongált a Garibaldi utcában.
A gyanúsított cselekménye az utcán tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltett, az autók rongálásával pedig több mint 120 ezer forintos kárt okozott - ismertette a vádiratot Nyakó Zsuzsanna.
A szóvivő elmondta: a férfit legutóbb a Nyíregyházi Városi Bíróság jogerős ítéletével, lopás bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Emellett jelenleg is büntetőeljárás van vele szemben folyamatban garázdaság miatt.
Az előzetes letartóztatás indokolt - tekintettel a gyanúsított előéletére, illetve arra, hogy büntetőeljárás hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el -, mivel tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


