Felfegyverkezve elkövetett garázdaság
Horváth Aladár: helyezzék szabadlábra a hangácsi áldozatok hozzátartozóját
A szabadlábra helyezését követeli a Roma Polgárjogi Alapítvány annak a nőnek, akit a január végén a Borsod megyei Hangácson történt események miatt felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak.
2010.02.05 17:45MTIHorváth Aladár, az alapítvány elnöke a miskolci börtön előtt tartott sajtótájékoztatóján pénteken azt mondta: a 31 éves asszony férjét és bátyját veszítette el a településen történtek miatt. Ők az áldozatai a hangácsi bűncselekménynek.
Hozzátette: az asszonyt bilincsben vezetik majd a temetésre, pedig ő is áldozat, sértett, őt is bántalmazták, ezért mindent megtesznek a szabadlábra helyezése érdekében. "Itt nyilvánvalóan lincselés történt, és szerencse, hogy a fiatalasszony túlélte. Mivel a kezében volt egy bot, őt most fogva tartják" - fogalmazott Horváth Aladár.
Véleménye szerint kegyetlen és vérlázító ez az eljárás. Azt mondta, bizonyos köröknek az az érdeke, hogy lázadást szítsanak a cigányság körében, amit esetleg egy kegyetlen leszámolás követhet. Iványi Gábor lelkész elmondta, hogy beszélt az asszonnyal, aki a hétéves kislányának üzent. A nő elmondása szerint ők nem akartak senkit bántani, a kapujukat betörték, s azért mentek ki. Egy kisebb bot volt a kezében - idézte fel a beszélgetést a lelkész.
Hozzátette: ezután lerohanták őket és hozzátartozói - férje és bátyja - mellette haltak meg. Iványi Gábor közölte: 30 napba is beletelhet - ha kérelmüket jóváhagyják - a szabadlábra helyezése az asszonynak. Véleménye szerint nem olyan értelemben volt etnikai jellegű a bűneset, mint azt először gondolták, inkább arra utal, hogy az erőszak a gyengébbekkel szemben uralta el a közéletet. Szerinte a társadalom nagyobbik része cigányellenes, "csak ne legyen ennek nagy ára"- tette hozzá. Január végén Hangácson botokkal, karókkal egymásnak esett két társaság. A tömegverekedésben egy 40 és egy 31 éves férfi meghalt, többen megsérültek. Ezt követően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett hat embert. Közülük öt fő ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A sértettek közül egy női hozzátartozót felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. Az MTI akkori értesülése szerint, a rendőrségnek olyan információk vannak a birtokában, amelyek egyértelműen kizárják az etnikai indíttatást, a bűneset hátterében korábbi személyi konfliktusok állnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


