Importszemét miatt kell ülnie

Másfél év letöltendőt kapott Kunbaja polgármestere

Kunbaja polgármesterét, Halász Istvánt jogerősen másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a 2006-ban Németországból beszállított és illegálisan lerakott több mint négyezer tonna bálás kommunális szemét ügyében - számol be a pénteki Népszabadság.

2010.02.26 07:23Népszabadság

Az ítélettel a bíróság helybenhagyta a hulladékgazdálkodás megsértésének bűntettében tavaly hozott első fokú ítéletet, amely szerint a polgármestert másfél év szabadságvesztésre, két év közügyektől eltiltásra, 500 ezer forint pénzbírságra, valamint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.

Feleségét - a per másodrendű vádlottját - tízhavi, két évre felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A Halász István és felesége által irányított kft., majd később még két cég volt a főszereplője a büntetőügynek. Ezeknek a cégeknek a közreműködésével zajlott a szemétszállítás 2006. júniustól decemberig négy németországi városból.

Az első szállítmányok engedélyhez nem kötött rakományként érkeztek az egykori kunbajai termelőszövetkezet majorjába. A további szállítmányokat - ellenszolgáltatás fejében - Duna-Tisza-közi tanyaportákra, elhagyott téeszmajorokba, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Békés, Csongrád és Fejér megyei településekre helyezték el. A több mint négyezer tonna szemétből a német fél több mint háromezer tonnát visszaszállított, csaknem ezer tonnát az állam a saját költségén semmisített meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.