Három éve rohad a német import hulladék
Senkit nem zavarnak a bűzlő szeméthegyek Kunbaján?
A Magyarországra illegálisan beszállított német szemétbálák egy része Bács-Kiskun megye néhány településén három éve változatlan állapotban rohad - írta szerdán megjelent helyszíni riportjában a Magyar Nemzet.
2009.09.09 07:39Magyar NemzetA napilap szerint Kunbaján az egykori téesz egy részén, láthatóan használaton kívüli épületek körül bukkantak rá a németországi hulladékra.
A Baden-Württemberg tartományból és Bajorországból származó hulladék három évvel ezelőtt került az országba. Bács-Kiskun, Pest és Komárom-Esztergom megyékben, összesen tizenhat település húsz helyszínén bukkantak rá a nyomozók a mintegy 4100 tonna német hulladékra.
A magyar államnak sikerült elérnie, hogy a két tartomány a bálák 75 százalékát szállítsa vissza a küldők költségén.
A Magyar Nemzet emlékeztetett: az ügy kapcsán, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt elsőfokon elítélt kunbajai polgármester korábban azt nyilatkozta, hogy a településen maradt bálákat saját költségén szállíttatta a beremendi cementgyárba.
A lap mostani érdeklődésére a Halász István azt mondta: félreértették, nem ő fizetett valakinek, hanem lehetőség volt arra, hogy egy cég a saját költségén szállítsa el a szemetet. Többet nem kívánt a lapnak elmondani, arra hivatkozva, hogy lezárta az ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


