Kard általl veszett
Meglopták a csalót - a rendőröktől tudta meg, hogy körözik
Rendőröktől tudta meg, hogy körözik az a férfi, aki lopás miatt tett bejelentést a füzesabonyi rendőrkapitányságon - tájékoztatta rendőrség pénteken az MTI-t.
2010.02.12 11:40MTIA férfi azért ment be feljelentést tenni a rendőrkapitányságra, mert egy vonaton ellopták a táskáját, benne az irataival és némi készpénzzel. Ugyanakkor miközben a rendőrök a jegyzőkönyvet vették fel, kiderült: a sértett szerepel a körözési információs rendszerben - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Soltész Bálint elmondta: eszerint a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága körözte csalás miatt. A jegyzőkönyv-felvétel ezen a ponton gyanúsítotti kihallgatásba váltott át, melynek során a férfi részben elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Közlése szerint nem tudott arról, hogy körözik, különben vélhetően nem sétált volna be a rendőrségre - ismertette az esetet a referens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


