Nem csak csalók - pofátlanok is

Hamis mozgássérült-igazolvánnyal csípték el őket - felfüggesztett szabadságvesztés a jutalom

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt két embert a Fővárosi Bíróság szerdán mozgássérülteknek járó parkolási engedélyekkel kapcsolatos vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt.

2010.02.03 17:57MTI

A cselekményét részben beismerő elsőrendű, büntetett előéletű vádlott tudomásul vette a másfél éves, négy évre felfüggesztett börtönt, míg a bűnösségét tagadó okmányirodai alkalmazott fellebbezett kétéves, ugyancsak négy évre felfüggesztett büntetése ellen. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így egyelőre egyik vádlott vonatkozásában sem jogerős az elsőfokú ítélet.

A rejtett kamerás felvételekkel rögzített eset két éve, az RTL Klub Fókusz című műsorában vált ismertté. A nyomozás kezdetén még az oknyomozó riportot készítő újságíró is gyanúsítottá vált, ám ellene később az ügyészség - társadalomra veszélyesség hiányában - megszüntette az eljárást.

Szóbeli indokolásában a bíró kiemelte, hogy bár vád hiányában az újságíró nem ítélhető el, ám azt a bíróság megjegyzi, hogy bűncselekményt a sajtó munkatársai sem követhetnek el, nem tehetik meg, hogy bűncselekményre bírnak rá másokat, azután leleplezik őket, ahogy ez jelen ügyben történt. A korrupció felderítésére megvannak a törvényes eszközök a magyar büntetőeljárásban - szögezte le.

A bíró emlékeztetett arra, hogy egy hasonló ügyben a tv2 munkatársainak bűnösségét is kimondták, és a büntetéskiszabás, a lehető legenyhébb intézkedés, szóbeli megrovás megállapításakor értékelték azt a körülményt, hogy oknyomozó riport elkészítéséről volt szó a vádbeli cselekménynél.

Jelen ügyben a két vádlottal kapcsolatban a bíró kifejtette, hogy az elsőrendű részben beismerő vallomása, a televíziós újságíró tanúvallomása és a másfél órányi rejtett kamerás felvétel alapján az okmányirodai alkalmazott tagadása ellenére megállapítható: a riporter felhívására a büntetett előéletű személy két évvel ezelőtt vállalkozott arra, hogy összesen 45 ezer forintért segít megszerezni a rokkantaknak járó parkolási engedélyt.

Az elsőrendű vádlott 15 ezer forintot kért magának, újabb 15 ezer forintot a valótlan tartalmú orvosi szakvéleményért, továbbá 15 ezer forintot az okmányirodai alkalmazott részére. Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a jelen eljárásban feltárt egyetlen esetben az elsőrendű vádlott átvett 30 ezer forintot, és ismeretlen személytől megszerezte, majd átadta a riporternek a valótlan tartalmú, elhunyt orvos pecsétjével ellátott szakvéleményt.

Ezután elkísérte az újságírót az okmányirodába, ahol a másodrendű vádlott az elsőrendűvel folytatott előzetes egyeztetés után 15 ezer forint ellenében, tudatában annak, hogy hamis az orvosi igazolás, kiállította a valótlan tartalmú, mozgássérülteknek járó parkolási engedélyt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.