Lőfegyverrel hadonászott az Andrássy úton
Elítélték Vadász Jánost lőfegyverrel való visszaélés miatt
Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte Vadász Jánost a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.
2009.12.17 16:14MTIA tényállás szerint a volt szocialista politikus 2007 nyarán az Andrássy úton nézeteltérésbe keveredett egy biciklissel, és a vita hevében előrántotta kocsijából kis kaliberű forgópisztolyát, és azzal hadonászva fenyegette a fiatalembert. Vadász János az eset után nem sokkal önként jelentkezett a rendőrségen.
Vadász Jánosnak van érvényes fegyvertartási engedélye önvédelmi maroklőfegyverre, de nem a vádbeli cselekmény során előkerült tűzfegyverre - derült ki az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásakor. Vadász János az eljárás során a terhére rótt magatartást lényegében nem vitatta, de bűnösségét tagadta, és azzal védekezett, hogy tévedésben volt a fegyver jellegét illetően, nem tudta ugyanis, hogy jogszabályváltozás folytán engedélykötelessé vált az inkriminált kis kaliberű forgópisztoly. A bíróság ezt a védekezést elvetette, mondván, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a következmények alól.
A bíró arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályváltozásnál többéves moratóriumot kaptak a fegyvertulajdonosok az addig nem engedélyköteles eszközök bevizsgáltatására, engedélyeztetésére, és erről a sajtó az idő tájt széles körben számos alkalommal beszámolt. A bíróság a büntetéskiszabás körében súlyosbító körülményként értékelte a hasonló esetek elszaporodását, amikor is hétköznapi viták hevében "egyszer csak előkerülnek" ezek a lappangó fegyverek, amelyekből egyébként több százezer is lehet még a lakosságnál.
Vadász János a büntető törvénykönyv enyhítő szakaszának alkalmazása nyomán a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető cselekményért csupán egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést és 100 ezer forint pénzmellékbüntetést kapott, továbbá a bíróság előzetes mentesítésben részesítette, azaz mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
A közlekedési incidens másik szereplője, a biciklis 45 ezer forint pénzbüntetést kapott rongálás miatt, ugyanis az összetűzés során egyszer ököllel Vadász János autójára ütött, és így szakértői vélemények szerint csaknem 400 ezer forintos kárt okozott a volt szocialista politikus Toyotájában.
Mindkét vádlott felmentésért fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, így másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd Vadász János és a biciklis Andrássy úti közlekedési afférja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


