Meglepetés...?
Minisztériumi titkolózás a Vadász János vezette szövetség pályázatáról
Sajtóinformációk szerint a munkaügyi minisztérium háttérintézményeként működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) titkolózik a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség által elnyert, a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésére szolgáló pályázat részleteiről.
2009.04.06 07:10Magyar NemzetA pályázati kiírás szerint a projektet tavaly december 31-ig kellett volna teljesíteni, azaz legalább száz városban kellett volna szeniorfoglalkoztatási klubokat létrehozni és a kiíráskor meglévő 129 ezer 45 év feletti álláskeresőnek legalább tíz százalékát tartós munkahelyhez, legális foglalkoztatáshoz juttatni - írja a lap.
A Magyar Nemzet arról is beszámol, hogy az eredeti pályázati kiírás ha
táridejét már két alkalommal módosították, ám a pályázati cél teljesítéséről nem lehet információt kapni.
A lap emlékeztet: a volt szocialista párti politikus elnökségével működő közhasznú szervezet a projektre kilencvenmillió forintot kapott, mivel a OFA meghívásos alapon, kizárólag a szövetséget pályáztatta, miután az megalakult.
Kapcsolódó írások:
- Bokros: az a kérdés, hogy a 11., 12. havi nyugdíj megmaradhat-e
- Balla Irma szerint Erzsike néni az apja "nyugdíjára hajtott - brutális gyilkosság, rengeteg kérdés
- Korózs: a nyugdíjkorhatár emelését javasolja a kormány
- Nem étkészletre, csupán húsgombócra gyúr a magyar nyugdíjas a bútoráruházban
- Szociális bizottság: vitára alkalmas a nyugdíjreform-javaslat
- Kilátások? 13. nyugdíj, gázártámogatás, magánnyugdíjpénztár - ezekkel csínján bánnak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


