Beismerte tettét a gyilkos
Elfogták a tompai hármasgyilkosság mészárosát!
Elfogtak egy 29 éves kelebiai férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a tompai hármasgyilkosság elkövetésével; a hétfőn elfogott férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
2009.11.17 08:23MTIA bűncselekmény felderítésére létrehozott nyomozócsoport, a tompai hármas emberölési ügyben, több emberen, védekezés képtelen személlyel szemben elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanújával gyanúsítottként hallgatott ki egy kelebiai férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.
November 4-én Tompán egy lovaspanziónak épített fogadóban holtan találta 65 éves édesapját a lánya. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazásra utaló nyomokat talált, ezért értesítette a rendőrséget.
A helyszíni szemlén az egyik melléképületben, egy személygépkocsi csomagtartójában megtalálták az elhunyt férfi 61 éves feleségének és másik, 41 éves lányának holttestét is, rajtuk szintén bántalmazásra utaló nyomokat találtak. A bűncselekmény felderítésére alakult nyomozócsoport vasárnap fejezte be a helyszínelést. A hármasgyilkosság felderítéséről kedden Kecskeméten sajtótájékoztatón számolnak be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


