Tompai hármasgyilkosság
A helyszínelés a hét végéig is eltarthat
A hét végéig is eltarthat a helyszínelés, amelyet a Tompa külterületén történt hármasgyilkosság múlt heti felfedezése után azonnal megkezdtek; az aprólékos vizsgálatok és nyomrögzítések miatt a nyomozók az éjszakát is a közelben töltik szerdán - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2009.11.11 16:41MTIA helyszínelés azért húzódik el, mert a kétszintes, több tucat helyiségből álló, egykor lovaspanziónak épült ingatlanban minden apró nyomrészlet rögzítésére szükség van, az elkövetők ugyanis a házban és a melléképületekben is megfordultak a gyilkosságok idején - indokolta az egy hete tartó helyszíni vizsgálatok folytatását a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Nyíkos Tamás főhadnagy hozzátette: a bűnügyi szakemberek szeretnék befejezni a hét végéig a helyszínelést, mert csak az adatok és a bizonyítékok birtokában tudják teljes körűen kiértékelni a bűncselekményt.
A szóvivő beszámolt arról, hogy a tanúk felkutatásán és a család kapcsolatrendszerének a feltérképezésén is folyamatosan dolgozik a hétfőn alakult nyomozócsoport. A házból elvitt személygépkocsit nemzetközi körözés keretében keresik, de eddig még nem érkezett értékelhető adat.
Az MTI kérdésére válaszolva a főhadnagy elmondta: a nyomozást alapvetően befolyásoló információért járó díj kitűzése a megyei rendőrfőkapitány hatásköre, de eddig nem merült fel olyan adat, ami ezt szükségessé tenné. Amint a díjkitűzés érdemben segítheti a felderítést, a megyei rendőrfőkapitány megteszi a szükséges lépést - fűzte hozzá a szóvivő.
Múlt szerdán délután Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovaspanzió céljára épített kétszintes házban egyik lánya holtan találta az ott élő 65 éves férfit. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá a férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, amelyeken szintén bántalmazás nyomai látszottak.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az ügyben több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A tompai hármasgyilkosság áldozatait szerdán helyezték végső nyugalomra korábbi lakóhelyük, Kelebia temetőjében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


