Magánokirat-hamisítás is van a számlájukon
Csődbüntett miatt kell felelnie Mikóczynak és társának Nagyváradon
Csődbűntett és magánokirat-hamisításra való felbujtás miatt vádat emeltek a letartóztatásban levő Mikóczy Zoltán és magyar állampolgárságú társa, Györke Dezső Sándor ellen Nagyváradon.
2009.10.31 17:16Magyar Nemzet Online/kronika.roEzt a nagyváradi törvényszék sajtóirodája jelentette be pénteken. A törvényszéknek a napokban döntenie kell arról is, hogy meghosszabbítja a letartóztatási parancsot, vagy pedig szabadlábra helyezi a neves versenyló, Overdose tulajdonosát és társát. Mikóczy Zoltánt és Györke Dezső Sándort október 21-én helyezték tíznapos előzetes letartóztatásba, miután a csődbiztos engedélye nélkül akarták elvinni felszámolás alatt álló élesdi húsfeldolgozójuk elárverezés előtt álló gépsorait.
A vád szerint ugyanakkor arra kényszerítették a cég romániai ügyvezetőjét, hogy hamis dokumentumokat állítson ki a gépek akadálytalan szállítása érdekében. Az két üzletember nagyváradi ügyvédje azt nyilatkozta, hogy védenceit a hét végén várhatóan szabadlábra helyezik. Az ügyvéd szerint az ügy központi figurája a Mikóczyékat feljelentő cégvezető, aki saját illegális tetteinek leplezése érdekében jelentette fel a tulajdonosokat. Ugyanakkor a román hatóságok is túlkapást követtek el, amikor túl nagy erődemonstráció közepette fogták el a szlovák és magyar állampolgárt.
Alexandru Butuc szerint Mikóczyék nem tudták, hogy az ingóságok már le vannak foglalva. A Duna Televíziónak nyilatkozva elmondta: a vállalkozók, 700 ezer eurónyi adósságuk fejében, még márciusban elígérték a húsfeldolgozó gépsorait egy magyarországi hitelezőjüknek, és ezt akarták elvinni. Az ügyvéd szerint a cég üzletvezetője követett el sikkasztást, Mikóczyék ártatlanok, ezt az is igazolja, hogy a cég üzletvezetője még a felszámolás megkezdése előtt 70-80 millió forint értékben adott el javakat a húsfeldolgozóból.
A két férfit kommandósok fogták el, amikor tehergépkocsin Magyarországra akarták vinni felszámolás alatt álló húsfeldolgozójuk 43 millió forintra becsült gépsorait. Mikóczyék szabadlábra helyezési kérelmét kedden megalapozatlannak találta és elutasította a nagyváradi ítélőtábla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06