A fenyegetőt saját házában fogták el
Tizenöt gép felrobbantásával fenyegette meg Ferihegyet egy férfi
Tizenöt gép felrobbantásával fenyegette meg Ferihegyet az a férfi, akit alig pár óra alatt elfogott a rendőrség - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az MTI-vel péntek reggel.
2009.10.16 09:14MTIHorváth Katalin Fanni közleményében azt írta: csütörtökön érkezett a Budapest Airport Zrt.-hez az a levél, amelyben ismeretlen személy tizenöt járat felrobbantásával fenyegetőzött. A levél részletesen felsorolta azokat a járatokat, amelyeken bomba fog robbanni. A bejelentést követően a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság azonnal megkezdte a nyomozást, illetve a repülőtér védelmi tervének megfelelően kényszerhelyzetet rendelt el Ferihegyen. Ez fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett az utascsarnokban és a közterületen is.
A szigorított intézkedések mellett Ferihegyen folyamatos volt a repülőtéri kiszolgálás. A gyors és hatékony felderítésnek köszönhetően alig pár óra alatt azonosították a levél íróját, akit Csongrádban saját házában fogtak el a város rendőreinek közreműködésével. A házkutatás során robbanószer kereső kutyákat is bevetettek, de robbantásra alkalmas eszközöket nem találtak, viszont lefoglalták azt a régi típusú írógépet, amellyel a levelet írták.
A férfit őrizetbe vették és ellene közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt büntető eljárást indított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


