Feleségét is brutálisan megverte
Kislányt fojtogatott, majd öngyilkos lett
Feltehetőleg egy kislányt is fojtogatott halála előtt az a férfi, aki azután követett el halálugrást Kecskeméten, hogy a hétvégén brutálisan megverte feleségét - értesült a HavariaPress. A nő súlyos, a kislány könnyebb sérüléseket szenvedett, a férfi életét azonban nem lehetett megmenteni.
2009.07.27 09:31HavariaPressA kiskunsági megyeszékhely rendőrségére vasárnap reggel telefonált be egy 38 éves férfi, közölve, hogy megverte a feleségét. A betelefonáló elmondta, hogy az asszony eszméletlen, talán meg is halt, ezért a rendőrök azonnal egy mentőautót riasztottak a megadott helyszínre. Amire azonban odaértek az Aradi vértanúk terére, a férfi kiugrott ötödik emeleti lakásukból és a becsapódástól azonnal életét vesztette.
A rendőrség lezárta a helyszínt, majd a lakásba bejutva megtalálták az eszméletlen nőt, akit nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel szállítottak a kecskeméti Megyei Kórházba. A helyszínelés során kiderült az is, hogy a férfi a halála előtt fojtogatott egy 5 éves, ott lakó kislányt is, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


