A férfi állítja nem követett el bűncselekményt
Az "ózdi fojtogató" honlapján kitalált adatokkal hitelesítette akcióját
Az "ózdi fojtogatóként" elhíresült Liebe Attila elismerte, hogy a honlapján kitalált adatokkal próbálta hitelesíteni legújabb, internetes akcióját - írta a csütörtöki Magyar Hírlap, amely egész oldalas riportot közöl a férfiról.
2008.09.04 07:50Magyar HírlapLiebe Attilát váratlanul érte az ellene indult eljárás, mert mint mondta, nem követett el bűncselekményt. A férfi azt állítja, hogy elméletben dolgozott. "Ez a webkamerás dolog bejött, csak szerencsétlenül sült el. Pedig meg sem közelítettem senkit, több száz kilométeres távolságból csináltam. Felhívtam a szereplők figyelmét, hogy óvatosan dolgozzanak, vigyázzanak egymásra, ne szorítsák egymás nyakát erősen" - mondta Liebe Attila.
Arra a kérdésre, hogy más helyzetgyakorlatot miért nem játszatott el a jelentkezőivel, úgy válaszolt: "Nem volt, más csak a fojtogatós, hiszen erről szólt a tanulmányom, amelyet a honlapomra is feltettem, a szereplők pedig erre voltak kíváncsiak. Érezniük kell, miként fogják meg a nyakukat. Ez egy szituáció, de a fojtogatónak kontrollálnia kell magát, még ha kicsit szorosabban fogja is a másikat, a veszélyességi határon belül" - fogalmazott.
A webkamerás színészválogatás ügyében a székesfehérvári rendőrkapitányság személyes adatokkal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást; az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


