Hozzátartozójának fiát, lányát is molesztálta
Gyermekmolesztáló bébiszitter? Újabb bejelentések érkeztek
Újabb négy bejelentés érkezett a rendőrségre azzal a férfival kapcsolatban, aki a gyanú szerint bébiszitterként kisgyermekeket molesztált - erről Baranyi József újpesti rendőrkapitány beszélt a Tv2 Tények kora reggeli adásában kedden .
2009.06.30 07:59MTIAz alezredes - aki hétfőn még arról beszélt, hogy húsz sértettje lehet az ügynek - kedden azt közölte: az újabb bejelentések miatt a gyanú szerint a legfiatalabb sértett alig 9 hónapos, a legidősebb 7 éves. Baranyi József elmondta azt is, hogy az előzetes letartóztatásban levő férfi tagadja a terhére rótt, akár 10 éves szabadságvesztéssel is sújtható bűncselekményeket.
Az újpesti rendőrkapitány hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elfogtak egy hajléktalan férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy bébiszitterként hirdette magát egy közösségi portálon, majd a rábízott gyerekeket molesztálta. A rendőrségen egy anya tett feljelentést márciusban, miután kétéves gyereke elmondása szerint a férfi fajtalankodott vele.
Az eddigi adatok szerint a férfi hozzátartozójának fiát, lányát is molesztálta. A gyanúsított három hónapos csecsemőtől kétéves gyerekig vállalt gyerekmegőrzést a fővárosban és Pest megyében, vélhetően azért, hogy a gyerekek ne tudjanak beszámolni a velük történtekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


