Közérdekű adattal élt vissza a vezető
Vádat emeltek a BKV egyik volt vezetője ellen
Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt VI. és VII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen - erősítette meg kedden az Index értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2009.05.26 16:37MTISkoda Gabriella a vádiratot ismertetve azt mondta: a vádlott 2006. júniusában - annak ellenére, hogy a vállalat jogászai felhívták a figyelmét arra, hogy a BKV Zrt. reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések és az azokból származó bevételek adatai közérdekű adatnak minősülnek – megtagadta a kért adatok kiadását.
Hozzátette: a vádlott cselekménye közérdekű adattal visszaélés vétségének minősül, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntethető. Az ügy előzménye: Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött szerződését a reklámfelületek bérbeadására. Miután nem kapta meg a kért adatokat, feljelentette a BKV-t közérdekű adatok eltitkolásáért és pert is indított a társaság ellen.
Az index.hu birtokába korábban került 1999-es dokumentum szerint a Peron Kft. 5 évre kizárólagos jogot kapott a BKV járművein, területein reklámfelületek értékesítésére és ezt 5 évvel meghosszabbíthatta egyoldalú nyilatkozatával. A két cég szerződése 2009-ben jár le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


