Gyenge minőségben gyártották le Makány ruháit
Nem tetszik a BKV dolgozóknak az új uniformis
Rossz minőségű formaruhákat szállított a BKV-nak a pályázaton nyertes EMEF Zrt; a nadrágok kiosztását már leállították - közölte a BKV egyik legnagyobb szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel.
2009.05.13 16:30MTIA legyártott és bemutatott darabhoz képest a munkavállalók között kiosztott formaruha anyagában sokkal rosszabb minőségű és a két ruha színe sem egyezik meg - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.
Hozzátette: a dolgozók folyamatosan arról panaszkodnak, hogy a ruha műszálas, beleizzadnak a vezetőfülkében, a konfekcióméretek pedig teljesen eltérnek. Volt olyan eset is, hogy az egyik dolgozó kezében maradt a gallér, mert nem volt rendesen megvarrva.
Gulyás Attila a további panaszokat sorolva elmondta, hogy a nyári dzseki fémgombjai egy mosás után rozsdásak lesznek és nyomot hagynak a ruha szövetén, sok munkavállalónak pedig nem készült a méretében ruha annak ellenére, hogy az EMEF mindenkiről pontos méretet vett.
Kitért arra: a kiosztott nadrágokat egy ruhaipari szakértő is megvizsgálta, és megállapította, hogy az "etalon" és a legyártott ruha között jelentős minőségbeli különbségek vannak.
A szakszervezeti vezető közlése szerint a 7700 emberre rendelt formaruhák 1.9 milliárd forintba kerülnek a BKV-nak, ezért a hétfőre kezdeményezett egyeztetésen a cégnek rá kell kényszerítenie a vállalkozót, hogy azokat megfelelő minőségben gyártsa le.
A BKV a minőségi kifogásokra úgy reagált: lefolytatják a minőségellenőrzést, annak függvényében teszik meg a szükséges lépéseket. Ha a szolgáltatott formaruhák anyagával, minőségével vagy bármely más paraméterével kapcsolatban a vizsgálat hibás teljesítést állapít meg, a szerződés biztosította minden lehetőséggel élni fognak annak érdekében, hogy a meghatározott minőségű szolgáltatást nyújtsa az EMEF Zrt. - olvasható a cég közleményében.
Mint írták, a szerződés alapján lehetőség van javításra, cserére vagy hibás teljesítési kötbér, illetve meghiúsulási kötbér érvényesítésére, de akár a szállítás azonnali leállítására vagy a szerződés rendkívüli felmondására is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


