Bevezetik az első ajtós felszállást
Bliccelők ellen harcol a BKV: fokozottabb lesz az ellenőrzés
Fokozott ellenőrzést vezet be a BKV a 4-es és 6-os villamosok végállomásain május 25-étől, júniustól pedig egyes vonalakon bevezetik az első ajtós felszállási rendszert - tájékoztatta a közlekedési társaság pénteken az MTI-t.
2009.05.22 15:51MTIA 4-es és 6-os villamos Moszkva téri, Móricz Zsigmond körtéri, illetve Fehérvári úti végállomásán a legforgalmasabb reggeli és délutáni időszakban csak a jegyek és bérletek ellenőrzése után szállhatnak fel az utasok.
A rendszert tavaly novemberben alkalmazták először, hatására az utasbiztonságon túl jelentősen nőttek a jegy- és bérleteladások - közölte a BKV.
Az ügyfélszolgálatra érkezett észrevételek összegzését követően a BKV az ellenőrzés folytatása mellett döntött, melynek továbbra sem a pótdíjazás, hanem éppen a büntetés elkerülése a célja - írták.
Június 2-ától a BKV kísérleti jelleggel bevezeti egyes járatain az elsőajtós felszállási rendszert is. Ennek lényege, hogy a buszokra csak az első ajtónál lehet felszállni, ezzel egy időben az érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni.
A jeggyel nem rendelkező utasok a járművezetőnél megvehetik 400 forintért. Az utazási jogosultságot valamennyi esetben az első ajtónál álló jegyellenőr vizsgálja, illetve a bevezetés kezdeti szakaszában besegít a járművezetőnek a jegyértékesítésben.
A leszállásra természetesen a 2. és 3. ajtóknál lesz lehetőség, amit az ott szolgálatot teljesítő 1-1 fő biztonsági őr felügyel. Az elsőajtós felszállási rendszert a BKV a 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon vezeti be.
Június elsejétől a BKV újra elindítja a már hagyományosnak tekinthető pótdíjkedvezményt is. Ennek keretében - közlésük szerint - két hónapon keresztül a fizetési meghagyással és bírósági ítélettel nem érintett tartozások teljes összegéből 20 százalék engedményt kapnak az utasok.
A BKV közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az átállás az első napokban nem lesz problémamentes, számítani lehet arra, hogy a buszok a megszokottnál valamivel többet állnak majd a megállókban.
Az elsőajtós felszállás megvalósítása nem jár többletköltséggel, mert a szükséges létszámot átcsoportosítással oldják meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


