Hamis aláírással, más nevében szavaztak
SZDSZ-elnökválasztás: nyolc ember hamisított
Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság az SZDSZ 2007-es elnökválasztása ügyében és nyolc gyanúsított ellen vádemelést javasolt magánokirat-hamisítás miatt - közölte a BRFK csütörtökön.
2009.04.16 18:51MTIA rendőrség még tavaly február 18-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a liberális párt elnökválasztó közgyűlésén "ismeretlenek más személy nevében eljárva, hamis aláírással szavazócédulákhoz jutottak és azzal jogosulatlanul vettek részt a szavazáson".
A rendőrség csütörtökön közzétett közleményében azt írta: a büntetőeljárás során több mint félszáz tanút hallgattak ki, valamint több okirati bizonyítékot lefoglaltak annak érdekében, hogy az elkövetőket azonosítsák, illetve a körülményeket megnyugtatóan tisztázzák. A nyomozás során a lefoglalt iratokat, a rajtuk szereplő aláírásokat, kézírásokat igazságügyi írásszakértő vizsgálta, hogy azonosítsák azokat - olvasható a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emlékeztetett: az eljárás során beszerzett adatok alapján kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Egy gyanúsított esetében a rendőrség a nyomozás megszüntetésére tett előterjesztést, nyolc emberrel szemben pedig vádemelést javasolt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészségnek.
Még a nyomozás elrendelésekor, 2008. februárjában Borbély Zoltán ügyész, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta: Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ,56 elnöke és egy polgármester - az MTI információja szerint Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere - tett feljelentést az ügyben.
A rendőrségi nyomozás azért indult, mert az SZDSZ 2007-es tisztújító küldöttgyűlésén több olyan küldött aláírása szerepelt a regisztrációs íveken, akik nem voltak jelen. A párt belső vizsgálata igazolta, hogy szabálytalanságok történtek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


