Dunaújvárosban verték át a vevőket
Vádat emeltek az olcsó önkormányzati lakást ígérők ellen
Vádat emelt az ügyészség pénteken három ember ellen, akik előleg ellenében olcsón megvehető önkormányzati bérlakásokat ígértek egy hitelközvetítő és tanácsadó irodán keresztül Dunaújvárosban - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
2009.03.27 17:58MTIA három gyanúsított ellen 113 rendbeli, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és 113 rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a dunaújvárosi ügyészség.
A gyanúsítottak összesen 44 millió forint kárt okoztak - mondta el Várhomokiné Rabi Noémi.
Tájékoztatása szerint a három dunaújvárosi gyanúsított - egy helyi hitelközvetítő iroda munkatársa, egy egyéni vállalkozó és egy adótanácsadással foglalkozó cég ügyvezetője - a forgalmi érték alatt megvásárolható önkormányzati bérlakásokat ígért a későbbi károsultaknak, akik előlegként több százezer forintot ki is fizettek az irodának, s hamis okiraton "szerződést" is kötöttek velük.
A csalássorozat két év után lepleződött le, amikor az egyik sértett - megelégelve a hiába való várakozást és hitegetést - bement az önkormányzathoz, hogy tisztázza, mikor juthat hozzá a lakáshoz. Az MTI információja szerint a lefolytatott vizsgálatot követően - amely tisztázta azt is, hogy a polgármesteri hivatalnak és munkatársainak nem volt közük a csalássorozathoz - a sértettek mellett 2007 őszén hivatalból feljelentést tett Kálmán András (MSZP) polgármester is a városi rendőrkapitányságon.
A 398 dunaújvárosi önkormányzati bérlakás egyébként 2004 december óta elidegenítési tilalom alatt áll, nem adható el. A csalássorozat gyanúsítottjainak ügyét a dunaújvárosi városi bíróság tárgyalja majd.
Kapcsolódó írások:
- Több száz milliós adócsalást derítettek föl az APEH revizorai
- Giga csalás: 67 millió forint kárt okoztak orvosi vényekkel
- Hárommilliárd forintos csalás ügyében nyomoz a vámhatóság
- Reform a régi szerelemben, vagy egy gigantikus megcsalás?
- Csalás! Visszaélnek Berényi Miklós betegségével!
- Több mint ötvenmillió forintos hitelcsalás Borsodban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


