Fiktív gabonaügyletekkel ügyeskedtek
Több száz milliós adócsalást derítettek föl az APEH revizorai
Fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével 690 millió forintnyi adó megfizetését kerülték el egy kft. vezetői - tájékoztatta Németh Gabriella, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
2009.03.26 10:54MTIAz adóhatóság érdeklődését egy, a kft. által benyújtott negyedéves áfa-bevallásokban szereplő összegek keltették fel: a cég az irreálisan magas forgalom mellett csupán csekély összegű adófizetési kötelezettséget mutatott ki - áll az adóhatóság közleményében.
A vállalkozásnál indított ellenőrzésnél az adóhatóság megállapította, hogy a kft. egy gabonaértékesítési láncolat közbenső tagja, az értékesített áru eredetét, annak jogszerű belföldi forgalomba kerülését hitelt érdemlően nem tudták bizonyítani. A cég olyan társaságoktól fogadott be több millió forint értékű készpénzfizetési számlákat, melyek cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasították, illetve nem végeztek a bizonylatokban megjelölt tevékenységet.
A vizsgált számlák között olyanok is szerepeltek, melyek nyomtatványait később vásárolták, mint a bizonylatok kiállításának dátuma. Az adóvizsgálat során kiderült, hogy a vállalkozás ugrásszerűen megnőtt forgalma mögött fiktív ügyletek álltak, a csaknem 35.000 tonna gabonafelvásárlásból ténylegesen mindössze 360 tonna cserélt gazdát.
A vizsgálat eredményeként mintegy 690 millió forint adókülönbözetet, továbbá 410 millió forint adóbírságot és késedelmi pótlékot állapítottak meg.
Az APEH adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétségének gyanúja miatt tett büntetőfeljelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


