Július 1.-én jön az új rendszer
Komoly APEH-stratégia az adózók segítésére
Az adózók önkéntes jogkövetésének elősegítése és az adótudatosság növelése kiemelt szerepet kap az adóhatóság 2008-2012 közötti középtávú stratégiájában - közölte Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke.
2009.03.06 18:34MTIAz adóhivatal 8 ezer 800 milliárd forintot szedett be az államháztartás javára az elmúlt évben, a magán-nyugdíjpénztári bevételekkel ez az összeg 9 ezer 200 milliárd forintot is meghaladja - mondta Szikora János.
„Ennek az összegnek a túlnyomó többsége az önkéntes bevallással és önkéntes befizetéssel folyt be az államháztartásba" – fűzte hozzá az elnök.
Hozzátette, hogy tavaly 290 milliárd forintot szedett be az APEH végrehajtás útján. "Elemi érdekünk, hogy segítsük azokat a magánszemélyeket és vállalkozókat, akik ugyan nem örömmel, de igyekeznek eleget tenni az adózási kötelezettségüknek" - jelentette ki az APEH elnöke, hangsúlyozva: az adóhivatal konkrét intézkedésekkel is szeretne közelebb kerülni az ügyfeleihez.
Ezt a célt szolgálja az új ügyfélszolgálati rendszer, amely július elsejével lép működésbe az APEH-nél.
Telefonon és interneten is gyorsabbá és egyszerűbbé válik az adózók ügyeinek intézése, így például az adóbevallás javítása, vagy akár a folyószámla-átvezetés is - mondta Szikora János.
Ezzel párhuzamosan növekszik az ügyfélszolgálati kirendeltségek száma is, amelyeket arányos elosztásban, a kistérségi központokban alakítanak majd ki - tette hozzá az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


