Erőszak
Vádat emeltek egy gyermekfelügyelő ellen Somogyban
Vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség egy gyermekfelügyelő ellen, aki visszaélt a nevelése alatt álló lány vonzalmával.
2026.06.02 18:33MTIA Somogy Vármegyei Főügyészség jelentése szerint a harmincas éveiben járó, Somogy vármegyei gyermekotthonban dolgozó férfi és a kiskorú sértett között bizalmas kapcsolat alakult ki. A gyermekfelügyelő megtudta, hogy a lány vonzódik hozzá, ezért az áthelyezését kérte egy másik csoportba.
A vádlott később munkaszervezési ok miatt, helyettesítőként visszakerült a sértett csoportjába, de ekkor már befolyásával visszaélve többször szexuális cselekményt végzett vele, holott tisztában volt azzal, hogy a foglalkozására tekintettel nem lehet intim kapcsolata az általános beleegyezési korhatárt, a 14. életévet ugyan már elért, de a 18. évét még be nem töltött lánnyal annak ellenére sem, hogy abba a sértett beleegyezett - tették hozzá.
Megjegyezték, a bűncselekményre úgy derült fény, hogy a lány csoporttársai tudomást szereztek a történtekről, jelezték azt a gyermekotthon vezetőjének, aki a gyermekvédelmi gyám bevonásával feljelentést tett a férfi ellen.
A gyermekfelügyelőt a rendőrök őrizetbe vették, a férfi az ügyészség kezdeményezésére letartóztatásba került - tették hozzá.
A Fonyódi Járási Ügyészség a bíróságra benyújtott vádiratában szexuális visszaélés bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre, a kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt a tettét beismerő, büntetlen előéletű férfival szemben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Munkaszüneti nappá tenné december 24-ét a TISZA - már idén bevezetnék
- 8:23 Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
- 6:21 Sok halottja van a Japánra lecsapó tájfunnak, több embert még keresnek
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


