Újabb hosszabbítást kér a rendőrség
Még mindig nincs gyanúsítottja a kiiskunlacházi gyilkosságnak
Még mindig nincs gyanúsítottja a tavaly novemberben Kiskunlacházán elkövetett gyermekgyilkosságnak, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás újabb, hatvan napos meghosszabbítását fogja kérni a főügyészségtől - tudta meg az MTI hétfőn Papp Péter bűnügyi igazgatótól.
2009.03.16 18:44MTIPapp Péter közölte: azért van szükség az újabb kérelem benyújtására, mert a januárban engedélyezett hosszabbítás határideje március 23-án lejár. Hozzátette: a nyomozás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik – tehát gyanúsított még nincs.
Nagy erőkkel dolgoznak az ügyön: eddig több mint 300 embert hallgattak ki, és csaknem 100 embertől vettek DNS mintát. A bűnügyi igazgató azt is közölte, hogy az összesen 11 milliós nyomravezetői díj ellenére sem érkezett értékelhető, érdemi lakossági bejelentés, információ.
Az MTI tudósítójának korábban Kiskunlacházán többen azt mondták, hogy nem nyugszanak a kedélyek, és nem is fognak mindaddig, amíg a rendőrség meg nem nevezi a tettest.
Tavaly november 23-án hajnalban egy fás, ligetes részen érte halálos támadás a diszkóból egyedül hazafelé tartó 14 éves H. Nórát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


