Egymillió forint a nyomravezetőnek
Használható DNS-mintákra bukkant a rendőrség a kiskunlacházi gyilkosság helyszínén
Gyanúsítottja még továbbra sincs a Kiskunlacházán vasárnap hajnalban elkövetett gyilkosságnak, amelynek egy 14 éves kislány az áldozata, de értékelhető adatok már a nyomozók rendelkezésére állnak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2008.11.27 10:57MTIBényi Mónika elmondta, hogy nagy erőkkel dolgoznak az ügy felderítésén, orvos szakértőt, nyomszakértőt és hemogenetikust is felkértek a közreműködésre.
Ez utóbbi szakember a helyszíni szemle során talált nyomokból DNS-mintákat vett, amelyek majd a gyanúsított adataival egyeztetve vihetik közelebb a gyilkos kilétének a felderítésére a rendőröket.
Itt még nem tart az ügy, ezért a bűnténnyel kapcsolatban az interneten megjelent különféle találgatások, információk hamisak, nincs valós alapjuk - szögezte le a sajtóreferens.
Répás József, a 9000 lakosú Kiskunlacháza polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szerda esti rendkívüli képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek: egymillió forintot ajánl fel az önkormányzat a nyomravezetőnek, hogy ezzel is megkönnyítsék a rendőrség munkáját.
Arról is döntöttek, hogy a közintézményeket, közterületeket térfigyelő kamerákkal szerelik majd fel a hasonló tragédiák megelőzésére, és kezdeményezik egy állandó rendőrőrs felállítását is.
A polgármester közölte, a nagyközségben a hét végén fáklyás felvonulást tartanak, amelyen a helybeliek az erőszak ellen, az életért demonstrálnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


