Senki sem sérült meg a támadásban
Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra
Senki nem sérült meg pénteken hajnalban, amikor Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra a Zala megyei Bocföldén - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.
2009.03.06 13:19MTIA megrongált helyiségben mintegy egy négyzetméteres felületen tört be az üveg, a bent alvó két ember - aki nem családtag volt - azonban gyorsan kidobta az égő palackot. Bent a szobában csak egy ruhadarab gyulladt meg, amit gyorsan el is oltottak - mondta Lendvai Miklós, miután a helyszínen találkozott a megtámadottakkal.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rövid közleményt adott ki az eset kapcsán, amelyben megerősítették, hogy a Bocfölde és Sárhida közötti külterületen lévő lakóház melléképületének üvegezett ajtaján dobták be az "eddig ismeretlen, gyúlékony anyagot tartalmazó üveget". Tüzet nem okozott, azonban a kanóc lángja miatt az annak oltásához használt ruha és a fal kissé megégett, de személyi sérülés nem történt.
A megtámadottak kilétéről a rendőrség nem közölt információt. Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kisebb értékre elkövetett rongálás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást.
A polgármester az MTI-nek elmondta: a ház tulajdonosaival az önkormányzatnak nem volt problémája, a közterheket rendszeresen fizetik.
A településen kiváló az együttműködés a háromtagú helyi cigány kisebbségi önkormányzattal, hasonló esetek eddig nem fordultak elő. Az MTI helybéliektől származó értesülése szerint az eset hátterében az állhat, hogy a megtámadott család tagjait a környékbeliek többször tetten érték falopások miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


