A harmadik támadás egy napon
Nyolcszázezer forintért rabolták ki a medinai postát
Negyedóra alatt elfogták a rendőrök a medinai postát szerda reggel kirabló két férfit, akiknél megtalálták a rablásból származó 800 ezer forintot - közölték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) bűnügyi vezetői sajtótájékoztatón Szekszárdon.
2009.01.28 16:45MTITörökné Kaszás Rozália, a TMRFK bűnügyi igazgatója elmondta: 9.12 órakor érkezett a pánikriasztás a medinai postáról, ami után nem sokkal telefonon is bejelentette a rablást a falu egyszemélyes postahivatalában dolgozó hölgy.
A rendőrség azonnal lezárta a községből kivezető utakat és 9.25 órakor a 6-os főút tolnai elágazójánál elfogták a gyanúsított két férfit, akik egy szürke Nissannal menekültek. Máté Dezső,a a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője a bűncselekmény részleteiről elmondta, hogy a símaszkot viselő rablók fegyverrel vagy annak látszó tárggyal szólították fel a postai dolgozót a pénz átadására.
Azt, hogy mekkora összeget vittek el, egyelőre nem tudni, 800 ezer forintot foglaltak le tőlük. Éles lőfegyver vagy riasztópisztoly is volt is nála - tette hozzá Máté Dezső.
Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a postán dolgozó hölgy felkészülten járt el, amikor a fenyegetésre átadta a pénzt, majd a rablók távozása után megnyomta a riasztógombot.
A postásnő leírást adott arról is, milyen gépkocsival menekültek az elkövetők. A két gyanúsítottról elmondta, hogy egyikük egy 50 éves, Medina környéki, másikuk egy 33 éves Budapest környéki lakos, mindketten többszörösen büntetett előéletűek. A bűnügyi osztályvezető megjegyezte, hogy Tolna megyében 26 éve nem sikerült ilyen rövid időn belül rablókat elfogni.
A rendőrség csütörtökön indítványozza a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A törvény a fegyveres rablást öttől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti - mondta Máté Dezső.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


