Rendőrség
Térdig begipszelt lábbal, jogosítvány és forgalmi nélkül vezetett egy forgalomból kivont autót
Az edelényi rendőrök előállították azt a gépjárművezetőt, aki a forgalomból kivont autóval, érvényes vezetői és forgalmi engedély, valamint kötelező felelősségbiztosítás nélkül úgy közlekedett, hogy az egyik lába térdig be volt gipszelve.
2020.06.09 19:41ma.huAz Edelényi Rendőrkapitányság járőrei 2020. június 8-án 20 óra után Szendrőlád, Fő úton megállítottak egy gépjárművezetőt, aki autójával úgy vett részt a forgalomban, hogy érvényes vezetői engedélye nem volt. A sofőr a rendőröknek egy ukrán honosságú vezetői engedélyt adott át, amelynek az ellenőrzése során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az okmány hamis, vagy azt meghamisították.
A járőrök azt is megállapították, hogy a kocsit kivonták a forgalomból, kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezik, és az autót vezető férfi - vezetésre alkalmatlan állapotban - begipszelt lábbal közlekedett. Ezeken túlmenően a gumiabroncsok kopottsága is olyan mértékű volt, hogy az a biztonságos közlekedést veszélyeztette.
A jármű vezetőjét a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol a hatóság még aznap meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170.000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A tiszaderzsi férfi a rendőröknek azt nyilatkozata, hogy ő soha nem járt Ukrajnában a jogosítványa pedig hamis, így a vezetői engedéllyel kapcsolatban az Edelényi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt is vizsgálja az ügy körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06