Bűnügy
Háromtonnás ecuadori kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban
Az eddigi legnagyobb drogellenes siker a lengyel rendőrség történetében.
2020.06.09 15:12MTIHáromtonnás, közel 233 milliárd forintnak megfelelő feketepiaci értékű, Ecuadorból Németországon keresztül érkező kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban - közölte keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő.
A lengyel központi nyomozó hivatal (CBS) és a határőrség által végrehajtott akció során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke 3 milliárd zloty - mondta el Morawiecki. Közlése szerint a kokain korábban Hamburg kikötőjébe érkezett, ott azonban a helyi hatóságok nem fedezték fel.
A drogot feltehetőleg nemcsak Lengyelországban terjesztették volna, hanem a skandináv feketepiacra is szánták, és egy része visszakerülhetett volna Németországba - tette hozzá a kormányfő.
A sajtóértekezleten szintén felszólaló lengyel belügyminiszter, Mariusz Kaminski az akciót az eddig legnagyobb drogellenes sikernek minősítette a lengyel rendőrség történetében.
Kaminski felidézte: tavaly decemberben a lengyel hatóságok a tengeri úton Kolumbiából érkező, közel kéttonnás kokainszállítmányt tartóztattak fel, idén márciusban pedig több mint negyed tonna tiszta heroint foglaltak le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06