Baleset
Gáztűzhelyen izzított világháborús gránát okozta a robbanást a váci társasházban
A detonáció miatt ablakok törtek ki, kidőlt egy válaszfal is.
2020.03.09 15:12ma.hu2020. március 7-én este robbanás történt egy Vác, Vám utcai társasházban. Tűz nem keletkezett, az épületet 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia, ők azóta visszatérhettek otthonukba.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szakértők bevonásával kezdték meg a robbanás keletkezési okának és körülményeinek vizsgálatát.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a robbanás keletkezési helyén, egy harmadik emeleti lakás konyhájában az ott tartózkodó két férfi egy hatástalanítottnak vélt II. világháborús gránátot izzított a gáztűzhelyen, amikor bekövetkezett a detonáció. A két férfit könnyű sérüléssel látták el a mentők.
A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, II. világháborús relikviákat, ezek vizsgálata tűzszerész-, illetve fegyverszakértő bevonásával folyik. A lefoglalt eszközöket a két gyűjtőszenvedélyű férfi előzőleg hatástalanítottként szerezte be, vásárolta meg, majd azokból különböző emléktárgyakat készített. Velük szemben robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a felrobbant II. világháborús gránátot egy kókai illetőségű férfitől vették, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei közreműködésével 2020. március 9-én reggel otthonában elfogtak, előállítottak. Kihallgatásával egy időben kókai házában megkezdődött a helyszíni szemle és a kutatás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06