Bűnügy
Drogdílert fogtak Pécsen - videó
A rendőrök jelentős mennyiségű amfetamint, valamint marihuána-, és MDMA-gyanús anyagot találtak egy pécsi férfinél.
2018.11.17 09:36ma.huA Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy pécsi férfi ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint egy általa használt garázsban kábítószert tárolt. A KR NNI munkatársai 2018. november 15-én délután Pécsett intézkedés alá vonták, ruházatának átvizsgálásakor zsebéből három – fehér porral teli – alufólia-csomag került elő, amelyekről azt mondta, amfetamint tartalmaznak.
A nyomozók a 36 éves férfi garázsában szemlét, a lakásában pedig kutatást tartottak. Ezek alkalmával összesen 737,8 gramm marihuánagyanús szárított növényi törmeléket, 39,7 gramm MDMA-gyanús tablettát találtak a rendőrök, valamint 750,4 gramm fehér színű, masszaállagú anyagot, amely az elsődleges vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin. A lefoglalt kábítószergyanús anyag – súlya alapján – feltehetően meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke összesen több mint hárommillió forint - olvasható a rendőrség honlapján.
A nyomozati cselekmények során a KR NNI munkatársai a férfitól lefoglaltak továbbá a kábítószer adagolásához és porciózásához szükséges eszközöket, az amfetamin mennyiségének növeléséhez használt anyagokat, a kannabisz termesztéséhez használt berendezéseket, telekommunikációs eszközöket, valamint több mint egymillió forint készpénzt.
A férfit előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság 2018. november 16-án elrendelt. A KR NNI a nyomozást szakértők bevonásával folytatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06