Bűnügy
Felgyújtottak egy házat Dejtáron, elfogták a fiatalkorú gyanúsítottat is
A házban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek egy másik ablakon menekült ki a lángok elől.
2018.11.16 11:51MTIElfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron. A 17 éves fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, társát már a bűncselekmény elkövetése után letartóztatták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Nágel Tamás elmondta: a most elfogott fiú 21 éves társa tavaly augusztus 7-én éjszaka felgyújtott egy udvaron álló melléképületet, amelynek a tetőszerkezete leégett. Öt nappal később az akkor 16 éves fiúval a családi ház bejárati ajtaja előtt különböző éghető anyagokat halmozott fel, azokat és az ajtó melletti bejárati ablakot égésgyorsító anyaggal leöntötték és meggyújtották.
A házban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek egy másik ablakon menekült ki a lángok elől.
A sajtóreferens közölte: a szakértői vélemény szerint a házban lévők élete közvetlen veszélyben volt és a tűz a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna.
Mint elmondta, a fiatalkorú gyanúsítottat a napokban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A 21 éves férfit még az esetet követően, 2017. szeptember 5-én letartóztatták, ő jelenleg más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság mindkettejük ellen emberölési kísérlet és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06