Rendőrség
Nézze meg, hogy fogták el az idős néni kirablóit
A debreceni rendőrök elfogták azt a testvérpárt, akik a megalapozott gyanú szerint kiraboltak egy 80 éves nőt.
2018.06.27 10:57ma.huEgy férfi tett bejelentést a rendőrségre június 19-én késő este arról, hogy idős feleségét két férfi kirabolta Debrecenben, az Andaházi utcában. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerzett információk segítségével a nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Gy-t és 19 éves testvérét, K. N-t. A debreceni nyomozók a kokadi testvérpárt a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen 2018. június 26-án otthonukban elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket.
A nyomozó hatóság előterjesztést tett a két fiatal férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, írja a police.hu.
A nyomozás adatai szerint a 21 éves K. Gy. és testvére földre rántotta a 80 éves sértettet, majd kitépték a kezéből a táskáit és elmenekültek a helyszínről.
Az idős nő az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsítottak otthonában, ahol több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyek a sértett táskáiban voltak.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a testvérekkel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06