Üzlet
Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
Mintegy 400 millió forint kormányzati támogatással indult el a bővítés, ami közel hét hektáros területre terjed ki, ahol utakat és közműveket építenek ki.
2025.06.16 12:15MTIMintegy 400 millió forint állami támogatás jóvoltából csaknem hét hektárral bővítik Zalaegerszegen az északi ipari parkot, amelynek telkei már szinte el is elkeltek - közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a város polgármestere.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta: az évek óta egyre több beruházást vonzó északi ipari park területe mostanra betelt, a további igények miatt ezért szükségessé vált a bővítése.
Mintegy 400 millió forint kormányzati támogatással indult el a bővítés, ami közel hét hektáros területre terjed ki, ahol utakat és közműveket építenek ki.
A beruházás iránt már konkrét érdeklődők vannak, így ezekhez is igazodva parcellázzák fel a területet. A bővítéssel csaknem 60 hektáros lesz a 76-os úttól délre eső ipari park - tudatta a polgármester.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy miközben egyes helyeken a beruházások visszafogása a jellemző, addig Zalaegerszegen további fejlesztések valósulnak meg.
Az utóbbi években 2,3 milliárdról 8 milliárd fölé emelkedett a helyi iparűzési adóból befolyó bevétel, a városban jelenleg 2,3 százalék a munkanélküliségi ráta, sok beruházónak már inkább az a kérdése, hogy lesz-e elég munkaerő.
Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy
az északi ipari park kiépítése 2006-ban kezdődött 44 hektáros területen, és 2012 után lendült be igazán itt az építkezési kedv. Emiatt akkor kilenc hektárral bővítették a parkot, de már ez a terület is elkelt.
Nagyobb az érdeklődés, mint amennyi hely van, ezért már újabb bővülésre is szükség van.
A járműipari tesztpálya közelsége miatt a kis- és közepes vállalkozások, főként járműipari és fémmegmunkáló cégek - helyiek és betelepülők is - tartanak igényt a most kialakítandó területre - jelezte a vezérigazgató.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06