Bűncselekmény
Megszólalt az ittasan vezető képviselő
Ittas vezetésen kapták Burány Sándort, ezért mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész.
2018.06.25 12:16ma.huIttas vezetés gyanúja miatt Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség hétfőn.
A rendőrség még január 19-én 22 óra 13 perckor ellenőrizte a Burány Sándor által vezetett gépjárművet Budapest IX. kerületében, a Határ úton. Az ellenőrzéskor Burány Sándor elismerte, hogy alkoholt fogyasztott. Az alkoholszonda kimutatta, hogy a politikus szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, a képviselő enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjárművet.
Burány Sándort csak mentelmi jogának felfüggesztése esetén lehet gyanúsítottként kihallgatni.
Burány most a Facebook-oldalán írta le, mi is történt akkor este:
"A közúti ellenőrzést végző rendőrök engem is megállítottak, és szonda megfújására kértek. Mentelmi jogomra természetesen nem hivatkoztam, arról a helyszínen lemondtam, hiszen cselekedeteim következményeit minden körülmények között vállaltam, vállalom” – áll a bejegyzésben, melyben hozzáteszi, hogy a rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel, bevonták a jogosítványát és eljárást indítottak ellene.
"Nem teljesen világos, hogy miért kérik ki mentelmi jogomat, miután arról a helyszínen lemondtam, de a lényegen ez nem változtat. Hibámat őszintén sajnálom és vállalom a felelősséget” – írja a képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06