Folytatódott a móri per
Móri bakrablás - csütörtökön perbeszédekkel folytatódik a tárgyalás
A nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a vádlott meghallgatásával folytatódott a tárgyalássorozat hétfőn a Fejér Megyei Bíróságon, Mórocz Emil tanácsvezető bíró elnökletével; a perbeszédekre csütörtökön kerül sor.
2008.12.08 17:26MTIA hétfői tárgyalási napon a bíró, az ügyész és a védők a bizonyítási eljárás során felmerült újabb kérdésekről nyilatkoztatták az ügy - Nagy László öngyilkossága miatt - egyedüli vádlottját, korábban tett vallomásával is szembesítve őt.
A 35 éves Weiszdorn Róbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A vádlott a korábbi tárgyalásokon csak részben ismerte el a bűnösségét. Azt mondta, hogy ott volt ugyan a bankrablás helyszínén, azaz részt vett a rablásban, de emberéletet nem oltott ki.
Lichy Gábor, a vádlott védője a hétfői tárgyalás szünetében az MTI-nek elmondta: az ügyész arra való tekintettel vádolja nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel Weiszdorn Róbertet, hogy ha fizikailag nem is vett részt a nyolc ember megölésében, "szándékegységben" volt az életeket kioltó Nagy Lászlóval.
A védelem ezt igyekszik az eljárás során megfelelően cáfolni - tette hozzá.
Közölte: a védelem álláspontja szerint a bank biztonsági őrén kívül a többi áldozat esetében kizárható, hogy azokra Weiszdorn Róbert lőtt volna. Az őr esetében pedig a védelem szerint nem bizonyítható, hogy a vádlott eltalálta az őrt, s "főleg nem az, hogy szándékosan."
A védelem szerint fontos kérdés az is, miként valósult meg az a fenyegetés, amelynek hatására a vádlott bement a bankba, s annak előterében hogyan nyomták a kezébe a fegyvert - mondta Lichy Gábor.
A több mint hat éve, 2002. május 9-én történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás ügyében csütörtökön kerül sor a perbeszédekre.
A Fejér Megyei Bíróság szóvivője, Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint ítéletet várhatóan december 18-án hirdet a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


