Nyolc ember életének kioltásával vádolják
Móri ügy: ítélet várható Hajdú László büntetőperében
Ítélet várható a nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzéssel megvádolt Hajdú László büntetőperében ma a Fővárosi Bíróságon.
2008.10.22 08:53MTIA megismételt elsőfokú eljárásban egy hónapja megtartott perbeszédében Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén, a bűnüldöző hatóságok tudják, hogy más követte el a 2002 májusi vérengzést, ezért indokolt Hajdú László bűncselekmény hiányában történő felmentése. Egy másik eljárásban W. Róbert ellen áprilisban emelt vádat az ügyészség a móri vérengzés miatt a Fejér Megyei Bíróságon.
Abban az eljárásban volt egy másik gyanúsított is, ám ő még a nyomozás során előzetes letartóztatása idején öngyilkosságot követett el. W. Róbert és Hajdú László ügye mellett egy harmadik eljárás is folyamatban van a móri ügyben: Hajdú vádlott-társának, a szintén a móri ügy miatt jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Edének a perújítását tárgyalja a Fővárosi Bíróság. Hajdú László és Kaiser Ede ellen a móri ügyön kívül több más minősített rablás miatt is vádat emelt az ügyészség. Azokban az ügyekben a vádlottak - egy emberölési kísérletet leszámítva - javarészt beismerő vallomásokat tettek.
Ugyancsak ma tárgyalja a Fővárosi Bíróság a móri bankrablás miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede perújítását. A Hajdú László ügyétől külön tárgyalt perben az eljáró bíró korábbi tájékoztatása alapján eljuthatnak az ügyészi perbeszédig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


