Hajdú nem is járt a helyszínen az ügyvéd szerint
Felmentést kért a móri ügyben Hajdú László védője
Felmentést kért a móri bankrablás ügyében Hajdú László védője a Fővárosi Bíróságon szerdán.
2008.09.17 12:48MTIA megismételt első fokú eljárásban megtartott perbeszéd során Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén, a bűnüldöző hatóságok tudják, hogy más követte el a nyolc halálos áldozatot követelő 2002 májusi vérengzést, ezért indokolt Hajdú László bűncselekmény hiányában történő felmentése.
A védő szerint nyomatékos enyhítő körülmény, hogy Hajdú László fél évtizede büntető eljárás hatálya alatt áll, méghozzá éppen a móri ügyben, amellyel így összeforrt a neve, és amely miatt éveken át rendkívül szigorú körülmények között tartották fogva. A Fővárosi Bíróság várhatóan október 13-án, Hajdú László utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki az első fokú ítéletet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


