Bűnügy
Elvágta 13 éves lánya torkát, mert túl sokat lógott a Facebookon
Dühös volt, mert úgy gondolta, hogy a facebookozás rossz hatással van a lány iskolai teljesítményére.
2017.04.12 12:24ma.huA thaiföldi hatóságok letartóztattak egy 41 éves férfit, aki beismerte: elvágta 13 éves lánya torkát, mert úgy érezte, gyermeke túl sok időt tölt a Facebookon - jelentette a helyi sajtó.
A férfit Prachuap Khiri Khan tartományban fogták el egy ellenőrzőpontnál, pár órával a bűncselekmény után.
A férfi a rendőröknek azt mondta, dühében vágta át a lány torkát, miután veszekedni kezdtek azon, hogy túl sok időt tölt a Facebookon - írta a The Nation című thaiföldi lap. Ezután a vérző lányt bezárta a házba, és a kisebbik lányával elmenekült.
A kislány annak köszönheti életét, hogy a szomszédok meghallották a segélykiáltásait, feltörték az ajtót, és mentőt hívtak hozzá. A gyerek torkán a helyi sajtóban megjelent hírek szerint egy több mint tíz centiméter hosszú vágás volt, és csurom vér volt, amikor rátaláltak.
A súlyos állapotban lévő lányt kórházba szállították, ahol sikerült megmenteni az életét. Anyja elmondása szerint jól gyógyul.
A támadó 44 éves felesége megerősítette, hogy a férfi utálta, hogy a lánya olyan sok időt tölt a közösségi oldalon, mert attól tartott, hogy ez rossz hatással van az iskolai teljesítményére.
A nő szerint férje hirtelen haragú, és már előfordult, hogy facebookozása miatt megütötte a lányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06